Pita recept

Az első pitát egy szülinapi buli alkalmára készítettem (persze a gyros mellé). Amitől már az elején féltem az a sütő hőmérséklete. Azt olvastam ugyanis, hogy a pitát általában kemencében, "elég magas hőmérsékleten" sütik, amit én itthon nem biztos, hogy elő tudok állítani. Bár az is lehet, hogy ez legenda, mert a kelt tésztákat általában alacsonyabb hőmérsékleten sütik, ez pedig eléggé kelt tészta, úgyhogy türelmetlenül vártam az eredményt. Nos, ez a pita recept amit itt most megosztok veled, elég jól vizsgázott és meglepően jól sikerült.

Hogyan készül a pita házilag?

Nagyon egyszerűen. Készítünk egy élesztős kelt tésztát, amit kilapítva megsütünk. Egy hátránya van, hogy sajnos nem lesz kész 5 perc alatt.

Ami egy kicsit meghosszabbítja a folyamatot az a tészta kelesztése. De sajnos pita recept, élesztő nélkül nem létezik. Pontosabban létezik, csak azt már nem így hívják. Az élesztő nélküli "kovásztalan kenyeret" pászka (macesz) néven ismerik. Mivel mi most nem ilyet készítünk, így szükségünk van valamire, amitől megkel, és az időre is, amíg megkel.

Elvileg úgy lenne illendő, hogy az élesztőt felfuttatjuk (víz, cukor, élesztő-- egy másik variációban, víz, liszt, élesztő) majd ezt az egészet, --miután felfutott-- a maradék alapanyagokkal megdagasztjuk. DE. Ha instant élesztő van otthon (nyugodtan használható az is), és nem akarsz a felfuttatással szórakozni, akkor csak simán belekevered a lisztbe és az egészet átgyúrod. Az eredmény igen nagy valószínűséggel ugyanaz lesz. Nálam így van akkor nálad is így lesz.

A dagasztást mostanában robotgéppel szoktam csinálni, és így olyan gyorsan megvan, hogy csuda.

A megdagasztott tésztát 30-40 percig kelesztettem --annyi elég neki ha langyos vizet használsz--, majd a tésztát átgyúrtam, és 8 egyenlő részre osztottam. Kis gombóccá gyúrva pihent még 10-15 percet. Persze mindezt meleg helyen (maximum 40°C), hogy az élesztő tegye a dolgát.

A pitákat feldaraboljuk

Úgy számoljunk, hogy a fél kg liszt 8 db pitát ad ki, úgyhogy ha többre van szükség, akkor... --hát akkor több lisztre, lesz szükség.

A pitákat gombócokká gyúrjuk
A pitákat kézzel vagy sodrófával kilapítjuk

A tészta nyújtása történhet kézzel is sodrófával is, végül is majdnem mindegy, viszont, mivel így a nyújtás miatt a levegőt kinyomkodtuk a tésztánkból, azt még 10-20 percet pihentessük. Miután újra megkelt a tésztánk, mehet a sütőbe.

A pita kilapítva
Pita házilag a sütés után

Hol süssük a pitát?

Ha ezt a részt most én olvasnám, akkor mindjárt arra gondolnék, hogy micsoda hülye kérdés, hát a sütőben. Persze ott is megsüthetjük, hiszen a kenyeret és a pizzát is ott sütik. A közel keleten (ahonnan ez hozzánk került) is kemencében sül a pita, de ha sütő vagy kemence éppen nem áll rendelkezésünkre, akkor megsüthetjük egy serpenyőben is. Nagyjából úgy mintha egy palacsintát sütnénk. Sokan csinálják így, bár ha nem muszáj, én ezt a serpenyős módszert nem igazán erőltetném, ugyanis szerintem így lassabban készül el, másrészt jobban kiszárad, arról nem beszélve, hogy hamarabb oda is ég, ha nem figyelünk oda. Ezután döntsd el te.

Szóval, ha ügyes voltál --aminek az ellenkezője fel sem merül bennem--, akkor kb. neked is ilyen kispárnáid lesznek, mint amilyet a képen látsz. A sütést követően megkenheted vékonyan egy kis olajjal a tésztát, ami megakadályozza a kiszáradást. Ha azonnal tálalod, akkor ez nem annyira fontos.

Mitől lesz a zseb a közepében?

Zsebes pita attól lesz, hogy sütés közben a tészta belsejében lévő gőz egy "zsebet" képez, és ha félbevágjuk, akkor meg is tölthetjük egy kis gyros hússal, tzatzikivel, zöldségekkel.

Amúgy ez a pita recept nem egy nagy valami. Kezdők is simán bevállalhatják, mert a siker majdnem 100%-ban garantált, és tényleg nagyszerű érzés amikor magunk alkotunk egy ilyen csodát. Úgyhogy hajrá.

[recept-elott link_a_kephez="igen"]

Pita recept

  • 0,5 dl langyos víz
  • 1 teáskanál kristálycukor
  • 1 csomag szárított vagy 25g nem szárított élesztő
  • 2-2,5 dl meleg víz maximum 40°C)
  • 1/2 evőkanál só
  • 0,5 kg liszt
  1. Kezdésnek 1/2 dl enyhén langyos vízbe rakjunk egy kávéskanál cukrot, és keverjük el benne az élesztőt. 5-10 percre tegyük félre, amíg a teteje habossá nem válik.
  2. A lisztet egy nagy tálba helyezzük. Akkorába, amiben majd az egészet megdagasztjuk.
  3. A 1/2 evőkanál sót a 2-2,5 dl meleg vízben feloldjuk, majd a liszthez keverjük.
  4. Ezután a felfuttatott élesztős vizet is hozzáöntjük, és az egészet addig dagasztjuk amíg egy homogént tésztát nem kapunk.
  5. Formázzunk a tésztából egy nagy gombócot, hagyjuk a tálban amiben dagasztottuk és tegyük meleg helyre (max 40°C).
  6. Pihentessük kb 20-40 percet úgy, hogy a tálat letakarjuk egy konyharuhával.
  7. Miután a tésztánk megkelt, egy lisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk és 8 egyenlő nagyságú kis gombócot készítünk belőle.
  8. A gombócokból tenyérrel, az ujjainkkal -esetleg nyújtófával- a deszkán kb 0,5-1 cm vastag kerek lepényeket formázunk.
  9. A lepényeket így pihentetjük még kb. 10-15 percet.
  10. Addig a sütőt állítsuk be kb 200-220°C-ra.
  11. A tepsibe rakjunk sütőpapírt majd helyezzük rá a pitákat.
  12. Hőmérséklettől függően kb 8-10 perc alatt készre sütjük.
  13. Sütés közben nem kell megfordítani.
  14. Az alját érdemes az első sütésnél figyelni hogy mennyire barnul. A második sütésnél már biztos tudni fogjuk meddig süssük.

Úgy számoljunk, hogy a fél kg liszt 8 db pitát ad ki.

A 2-2,5dl víz azért így lett megadva mert ez a mennyiség függ pl.a liszt minőségétől. A lényeg az, hogy inkább ragacsosra dagasszuk a tésztát, mint szárazra. A második dagasztásnál majd meglisztezzed és akkor már nem fog ragadni.
Mivel minden sütő másképpen süt, ezért érdemes az alját az első sütésnél figyelni hogy mennyire barnul és a sütési időt ehhez igazítani. A második sütésnél már tudni fogjuk meddig süssük.
Legutóbb két tepsiben sütöttem 8 darabot egyszerre, légkeveréssel. Így 9 perc alatt kész volt. Az alsóknak kicsit megbarnult az alja.

Hozzászólás a(z) Reni bejegyzéshez Válasz megszakítása

A bejegyzéshez eddig 7 hozzászólás érkezett.

  1. Kedves Olgi!
    Megtetszett a recepted, ki is próbáltam az általad leírtak szerint. Gyönyörű és finom lett, azonban nem zsebes, hanem csodás kenyérszerű a belseje állaga. Ami tényleg nagyszerű amúgy, csak most nem ez lett volna a cél… Mit gondolsz, vajon mit rontottam el?
    Instant élesztővel készült, de ez nem lehet az ok. Talán nem nyújtottam ki elég vékonyra a korongokat? (Sülve kb 1-1,5 cm vastagok, ránézésre éppen pitának tűnik - amíg fel nem vágom.)
    A két tepsi pitát az ötleted alapján egyszerre sütöttem 220 fokon, légkeveréssel. (Túl magas hőmérséklet? Te légkeveréssel, vagy anélkül sütöd?) Az talán a sütőm anomáliája, hogy emiatt viszont 9 perc után meg kellett forgatnom őket, mert az egyik tepsi alja, a másik teteje sült meg szépen, újabb 5 perc kellett a másik oldalakra is. (Túl hosszú sütési idő?)
    Örömmel olvasnám a véleményed és a tanácsaid.
    Köszönöm előre is!

  2. Kedves Olgi!
    Pontosan úgy csináltam a pitàt, ahogyan leírtad.Tökéletes, jól működő recept, megjegyzem. Köszönöm szépen hogy felraktad! További jó sütés/főzést kívánok!😊