Birsalma befőtt tartósítószer nélkül

UGRÁS A RECEPTHEZ

Birsalma befőtt tartósítószer nélkülMindig elégedettséggel tölt el mikor felhasználhatok valamit a konyhában abból, amit a kertben ültettünk, és valami csoda folytán nem ették meg a bogarak, a gombák, a vírusok, a pockok vagy a varjak. Tiszta vadaspark van itt nálunk, és néha úgy érzem, hogy gyakorlatilag csak az állatokat etetem minden egyes elültetett növénnyel. Elégedett vagyok akkor is, amikor ugyanezt a szomszéd gyümölcsével teszem. Az övét is megzabálják, de ami most még maradt azt felszedtük és hazavittük. Szóval elhoztuk a birsalmát, mert ő azt mondta nem szenved vele. Így én szenvedtem, de megérte. Birsalma befőtt lett belőle.

Birsalma befőtt előkészítése

A folyamat rendkívül egyszerű mosás pucolás darabolás hőkezelés.

Nagyjából az összes befőtt így készül, de a birsalmával mindig meggyűlik a bajom. Ez a birsalma olyan, mint a batáta. Ugyanis mindkettő olyan kemény, mint a beton.

Ha érett és olyan szép nagyok, akkor talán kicsit puhább, de oda kell figyelni rá a daraboláskor, mert könnyen befőzhetjük az ujjunkat is. Úgy járunk a legjobban, ha egy vágódeszkán dolgozunk egy széles pengéjű késsel.

Birsalma befőtt üvegbe rakása

A birsalma befőtt hőkezelése

A birsalma befőttet is mint minden befőttet hőkezelnünk kell, hogy ne romoljon meg. Ez a hőkezelés elég lesz ahhoz, hogy a gyümölcsök enyhén megpuhuljanak és minimum egy évig elálljon. Bár nálunk mindig hamarabb elfogy.

A folyamat háromféleképpen történhet:

  1. Amit én is használok a gázon egy vízzel felöntött edényben. ( A hőfok itt jobban ellenőrizhető)
  2. Sütőben, tepsiben, és egy ujjnyi vízben. (Ezzel jobb vigyázni, nehogy magadra borítsd.)
  3. Elektromos befőző automatában. (Hát ennek még a neve is szörnyen hangzik)

A birsalma befőttből nálunk általában kétféle dolog készül, vagy szósz, vagy leves. Mindkettő nagy kedvence a családnak, de néha csak úgy desszertként is kinyílik egy két üveg, mert meg kell vizsgálni, hogy nem romlott-e meg.

Egy sült oldalas, vagy egy bőrös comb  egészen jó párost alkot a birsalma szósszal.

Jó étvágyat.

[recept-elott link_a_kephez="igen"]

Birsalma befőtt

  • Birsalma
  • Cukor
  • Fahéj rúd
  • Szegfűszeg
  • Víz
  1. A birsalmákat tisztítás után (hámozni nem kell) kockákra vágjuk.
  2. Az alaposan elmosott befőttes üvegekbe beledobunk egy kis darabka fahéj rudat és 2-3 db szegfűszeget.
  3. Az almákat elosztjuk az üvegekben (ne legyen tele teljesen) és 3-4 evőkanál cukrot szórunk rá.
  4. Hideg vízzel felöntjük, de a víz ne érjen az üveg szájáig.
  5. Celofánnal lezárjuk. Én a fedőket is rá szoktam csavarni, de nem szorítom rá teljesen. Csak úgy három ujjal rátekerem.

  6. Egy nagyobb lábasba egy fém edény alátétet rakunk, és arra helyezzük az üvegeket. Van, aki újságpapírt használ erre a célra, de ez tisztább megoldás.
  7. Felöntjük az edényt hideg vízzel úgy, hogy az üvegeket 3/4-ig lepje el.
  8. A gázon, a víz gyöngyözve forrásától számítva 30 percig melegítjük.
  9. Harminc perc után kivesszük a vízből óvatosan és a tetejét rászorítjuk.
  10. Egy takaróval kibélelt ládába rakjuk, majd betakarjuk, és 2-3 napig hagyjuk kihűlni.
  11. Ezután mehet a kamrába.

Vélemény, hozzászólás?

A bejegyzéshez eddig 3 hozzászólás érkezett.

  1. Köszönöm !Megcsinaltam !En egy kicsi citromsavat is tettem bele ,s talán nem enny cukrot ,aminek a fele edesító !Ja és Mosogatogepben dunsztoltam !Remelem jó lesz !Egyet ki- bontunk már kíváncsiságból !De egy pár hó múlva derül ki ,hogy nem romlik meg !
    Mivel van egy fánk ,ha jól sikerül minden évben így csinalom !